Találkoztam este egy sünivel. Már régebben láttam vagy őt, vagy a családtagját, kicsit távolabb áthaladni előttem.
Akkor is táncról jöttem este hazafelé, ő, vagy a családtagja, akkor is áthaladt előttem, be a zöld fűbe, ott megállt, figyelt, hogy utánamegyek-e, veszélyben van-e.
A tegnapi is ezt tette.
Féltettem, míg az úttesten volt, hiszen bármikor jöhetett volna egy autó, aztán felmászott, egy szintre velem, és gyors léptekkel sietett a zöld fű felé, ahol megállt, láthatatlannak képzelve magát.
Nekem általában a telefon a hátizsákom valamely mély pontján leledz, hogy megörökíthessem, halkan duruzsoltam neki.
– Várj meg, kicsi süni! Annyira szeretnélek lefotózni!
Ő állt, nyugton, na nem miattam, hanem, gondolom várt.
Eszembe jutott a stresszel kapcsolatos olvasmányaim özöne, hogy mi emberek szinte minden helyzetben üss, vagy fuss üzemmódban vagyunk, míg az állatok csak addig, ameddig a veszélyt érzik, és utána úgy működnek, mintha misem történt volna. A gazella tovább legel, miután megmenekült az oroszlántól, a nyúl továbbugrál, miután elmenekült a rá vadászó veszély elől.
Csak mi emberek vagyunk képesek arra, hogy az ilyen helyzeteinken rágódjunk, (ettől van a sok fogágybetegség), őrizgessük, (ettől vannak a májproblémák), szenvedő üzemmódban mindig visszaidézzük, és ráborítsuk a környezetünkre (ettől vannak a szívritmusproblémák), vagy magunkban egyfolytában ezen kattogva mély depresszióba essünk, amikor, pedig egy folyamatos gyászfolyamatot indukálunk a sérelmeinkből, érkezik a daganatos betegség.
A süni miután lefotóztam, gondolom várt még egy kicsit. Visszanéztem, és láttam nem mozdul. Boldog voltam, hogy a szomszédos kutyafuttató kerítésén nem fér át. Gondolom, ahogy nyugalmat érzett, továbbment, fújtatva, szépen.
A múlt héten fotózott pillangó is megállt, várt, míg fotóztam, majd tovarepült. (Igaz az egyik jól elbújt, és nem mutatta meg úgy magát, mint a kék pillangó).
Helyzeteink megoldásához ez a reakció szükséges. A jólléthez, a betegségekből való gyógyuláshoz a jelenben léten túl az ilyen mentalitás szükséges.
Tegnap a táncon erős késztetést éreztem, hogy a könyvemet épp ezért tovább tudjam terjeszteni, mindazoknak, akik hitüket vesztették a pandémia alatt, előtt, és azóta, és ízlelgetik az állandó üss, vagy fuss történeteiket.
Kérlek, hát, ha szeretnéd, gyere, keress, vásárold meg a könyvem, amely megírásával nagyot léptem saját életemben, te, pedig segítesz, támogatsz engem, az új életigenlésemet, amely a könyv megírásával, megjelenésével újra megszületett. A könyv megrendelhető, akár személyes átvétellel is: www.ronaikatalin.hu-n.
Várlak szeretettel!