Tele vagyok hálával.
Végtelen hála tölti a mellkasom, a testem. Hála a lehetőségért, amelyet megélhettem szerda délután-este óta vasárnap délutánig Verőcén, és végtelen hála a saját életem, a saját testem, a saját erőm, és a saját működésem irányában.
Az az ajándék, – a tánc ajándéka, – amely 13 éve érkezett hozzám, a lehetőség, hogy megtapasztaljak valami mást, valami olyant, amelyben és ahol felszabadul a test, a lélek, összeköt, és elválaszthataltlan kötelékkel összekapcsol, összesző ismeretlen emberekkel, ismeretlen lelkekkel.
Ahogy kellene a hétköznapokban is, hiszen így lettünk teremtve, hogy lelkünk folyamatosan lágyan, boldogan, és szabadon kapcsolódjon másik lelkekkel, a teljesen más körülöményekből érkező, mást testalkatú, más anyanyelvű, más célokkal munkákkal, családdal rendelkező emberekkel, nőkkel, férfiakkal egyaránt.
Mert erre lettünk teremtve, erről szól a feltételnélküliség.
Ez egy torta, melynek, alapanyagai, krémje, habja, a benne lévő ízesítése, díszítése mind szükséges hozzá, mind ott lesz benne, ez az ami összeköti, majd szétválasztja, hogy amikor beleharapsz, érezd, hogy jó, hogy lágy, hogy finom, hogy picit pikáns, és hogy ezért az ízért, ezért az élményért, ezért a falatért érdemes volt megszületni.
S, ha egy tánctábor nem is torta, de érezheti magát úgy az ember, hogy IGEN, ezért érdemes volt, megszületni, megélni, végigcsinálni, hol bent, hol kint, hol figyelve, hol elmerengve, hol gyorsan, hol lassan, hol örjöngve, hol szép lassú táncban beleolvadva a másik izzadtságába, végtelen boldogsággal, és hálával az élet ilyen ajándékai iránt.
Sokszor megéltem már a tánctáborok, elvonulások, és egyéb táborok végtelen segítségét, és lehetőségeit a belső béke, a hála és a kiteljesedés megélésére, de azt gondolom, minden egyes újabb élmény egy lépcsőfokkal feljebb juttat a saját önismeret, saját önszeretet, és a másokhoz kapcsolódás élményeiben, a belső fejlődés, belső fény fényesítésében. Áldás!