A köd leszállt tegnap este. Napközben a csodás őszi időben úgy elmerengtem az elmúláson, ahogy mostanában sokszor.
Ha bármi történik napjaimban, mindig eszembe jut, hogy mennyire semmit sem tudok arról, hogy édesanyám miket csinált ennyi idősen.
Édesapám már, viszonylag korán, 71 évesen elhunyt, őróla írtam a minapában, de anyukám még 22 évig élt egyedül, a maga választotta egyszobás lakásban a belvárosban. Illetve, az utolsó másfél évet töltötte ápolási osztálynak nevezett helyen, ahol minden volt, csak ápolás nem, mert, ha véletlenül egy kedves, anyu szerint, „mosollyal gyógyító” belgyógyászt beosztottak az idősek mellé, akkor nem sokáig dolgozott ott, elhelyezték hamarosan.
Amúgy, meg sosem értettem, hogy a magyar „egészségügyben” miért program az, hogy folyamatosan „újítanak”, ami azt jelenti, hogy a jól működő osztályokat áthelyezik lerobbantabb helyekre, aztán tovább, a még funkcionáló kedves, figyelmes orvosokat belökik a szakadékba, bármilyen formában, és aztán…
Ezt megéltem anyuval is, a beköltöztetését követően, pár héttel később arra mentem be a szobájába, hogy ketten fekszenek ott, egyik egy magáról nem tudó, elhagyott idős nő, és anyu. Az egész folyosó egy falanszterre emlékeztetett, és mikor nagy nehezen előkerült az orvos, akivel egyébként „meg volt beszélve”, hogy figyel anyura, közölte, hogy mindenkit átköltöztettek, az onnan 50 méterre levő másik szárnyba. Ja, hogy senki sem szólt? Most szól…
Na, de ez a végjáték”” egyik epizódja volt, bízom a sok önmunkában, hogy másképp alakul az én életem vége táján, szóval, mindig elgondolkodom, hogy vajon, mit tehetett ő, aki nem volt annyira aktív, mint én, akinek csak az orvosi rendelő, a tévé sorozat, a vonalas telefon, a még élő rokonok, a napi, esetleg kétnapi telefonálás nekem jutott, és, szerencsére ahogy a 80 éves korát átlépte, napi segítség, ami persze ugyanúgy sántított, hiszen elloptak tőle több, mint 1000000 forintot…
De, ami miatt ezek a gondolatok előjönnek rendszeresen, hogy nagyon ritkán, inkább nem beszéltünk mélyebb dolgokról, mit érez, milyen volt a fiatalsága, már, amennyire lehetett, hisz 18 évesen elvitték a németek, 20 évesen visszaért a pokolból, újraindította a szekeret, amelybe nemsokára apu becsatlakozott, aztán hat évre rá én megszülettem.
Közben volt újjáépítés, Rákosi rendszer, apu, akit mindenhol félrelöktek, kihasználtak, aki rokkant volt, és sosem szólt, lettem én, aki már kisbabaként, kisgyerekként is másképp látta ami körülötte volt, aki a közösségbe oly fiatalon került, hogy mindig megérezte, megérezhette, mi is az egyedüllét, mi az, amikor az egyén egyénisége beleolvad, vagy kiválik, vagy legalábbis ki akar emelkedni a közösségből, úgy, hogy tulajdonképpen közösséget építi vele.
Csak a sérelmek kerültek napirendre. Ritkán volt szó örömről, boldog pillanatokról, a karácsonyi ajándékot már novemberben odaadta, hiszen, várta a hatást, és többet tudtam a vevőkör, és a kollégák lelki életéről, mint az övéről.
Ebbe belekeményedett. Az évek során már csak azt éreztem, húz lefelé ez a negatívitás, nem volt rálátásom arra, hogyan is lehetne a szivárványra rácsüccsenni vele, bár néha eljutottunk közösen moziba, színházba, de akkor már feleség voltam, reggeltől-estig húztam az igát, mindenkinek meg akartam mutatni azt, amit amúgy látnia kellett volna anélkül is.
Szóval a köd.
A tegnapi 11.11 után, alatt, közben érkezett, és a nap is elbujdokolt, elmerengtem újra, érkezik a szürkeség, érkezik a sötét, beburkolózunk a bajainkba, elfelejtjük a mosolyt, de talán, mégsem kellene.
Ma hallgattam egy podcastot, amelyben a hölgy azt mondta, hogy ő DNS minta alapján jött rá, miért is olyan, amilyen, hiszen a felmenői élete által kapott jelenlegi feladatai akkor lettek világosak.
7 generáció emberei, lelkei, történetei befolyásolhatják, a saját történeteinket felül mindazt, ami történik velünk, és, ahogyan az életünk kerekét tekerjük, a napi öröm, a napi boldogságok felé, de ugyanakkor itt a lehetőség, hogy változtassunk. A mi életünkben bármikor lehetséges, csak”” elhatározás szükséges, vagy egy kis tekerés a keréken…
Akkor most én tekertem egyet a keréken.
Ha te is szeretnéd a kereket tekerni, gyere el családállításra, vagy Lenormand kártyára, vagy Önismereti társasozásra, vagy Belső utazásra!
Itt, nálam, ahol folyamatosan történnek a dolgok megláthatod, annak egy kis szeletét, amire kíváncsi vagy, ahogy én is néha rálátok, és akkor egy kicsit jobb lesz, a jobb…
Bejelentkezés: ronakati@gmail.com, www.ronaikatalin.hu, vagy Messengeren, vagy személyesen.
VÁRLAK!
A fotó kb. 15 évvel ezelőtt készült karácsonykor.