Már rég ki szerettem volna próbálni a videómegosztón látható mindenféle segédeszközzel, – fültisztító pálcika, WC papírguriga, alufólia, – való „festést”.
Természetesen tettem egy csavart bele, hiszen, „lusta voltam” felállni alumínium fóliáért, meg kevés is van, és hátha pont akkor kell majd a főzéshez, sütéshez, amikor nincs, ezért a pukkantgató fólia lett a kedves segédeszköz, lévén, amikor készítettem scrapbooks oldalakat, akkor stencilezéshez is kiválóan lehetett használni.
Egy térrendezéssel is foglalkozó Halász Alexandra nevű hölgyet hallgattam a napokban sokat miközben takarítottam, vagy varrtam, és ő azt ajánlja, hogy a kacatokat dobjuk ki, amellyel teljesen egyetértek, és dobáltam is ki rendesen a napokban, illetve, ajándékoztam el, és fogok is, – apropó ingyen elvihető sok-sok régebbi Burda! –, mégis, én, aki dolgozom a már kidobásra ítélt dolgokból, és játékokat, használati tárgyakat készítek belőlük, vagy beépítem őket, akár egy lefogyott cérnaorsót egy baba nyakába, hogy ne lifegjen, vagy, a nagyobb interlockhoz használatos cérnaorsót, tölcsérbábként, szóval, én, aki mindenből tudok minden csinálni, én azért gyűjtögetek rendesen.
Így volt, hogy a közeli fiókban ott volt a pufi fólia, és láss csodát! rendesen működött az elképzelésem, és a vége, a kész mű, nekem egy csoda lett!
A címe: Utam Buksival, amely kétértelmű, lévén, hogy húsvét hétfő előtt, amikor csak úgy kimerészkedtem megnézni, van-e még a világ, létezik-e még a tér, a karantén függvényében, akkor elvittem „Buksit” sétálni. (A saját fejem… a „buksimat”), mivel nincs kutyám, s nem is szándékozom kutyát tartani a későbbiekben sem, de ez a szójáték erőt adott, hogy elinduljak. 
(Megjegyzem, a képen látható Buksi lehetne az oly nagyon nem szívlelt bevásárlókocsi is, amim viszont van, már írtam erről pár napja.)