A filmek mindig nagy jelentőséget játszottak életemben. Valahogy az a világ, amelyet közvetítenek, a képi világ, az, hogy ott tudsz lenni valahol, és közben, ugyanott vagy, nem, nem is erről van szó, a film egy varázslat, és a varázslatra, a varázsra szükség van.
Nem azért, mert az „élet sanyarú, és mindenki engem bánt, csakis én vagyok a célpont stb.”, nem nekem ehhez az önsajnálatból kilépő filmnézéshez nincs semmi közöm. Nekem a filmek mindig azt mondták, amit én is mondok, hogy az élet, az csodálatos, és az ember, a nő, a férfi erős, és fénylő lény, aki tud varázsolni, akármilyen formában.
Szeretem az életrajzi filmeket, még akkor is, ha általában rövidítve látom benne a hős, az Ember életútját. Szeretem az igazságkereső filmeket.
Szeretem, szerettem, mert Bergman, Antonioni, Fellini, Zefirelli, Pasolini, Tarkovszkij, Csuhraj, Suskin, Bunuel, Godard, Wilder, Forman, Polanski, Hitchcock, Coppola, Kuroszava, Szabó István, Mészáros Márta, Fábri Zoltán, Jancsó Miklós, és sorolhatnám kiknek a filmjein „nőttem fel” Sőt, külön engedéllyel a Debreceni Tanítóképző Intézet népművelés-könyvtár szakán, fél éves tantárgyként tanult filmesztétikából, írhattam a szakdolgozatomat, méghozzá, Ingmar Bergman munkásságát feldolgozva az én látószögemből.(Erről a szakdolgozatról írok később, egy másik posztban).
Tehát a fim mindig életem része volt, sőt, a mozi volt az a hely, ahova szívesen mentem akár egyedül is, ízlelgetni azt a „falatot” amelyet az élmény felém nyújtott.
Most azonban nem ezekről a meghatározó mozifilmekről szeretnék írni, hanem az egyre inkább szívemet megdobogtató minőségi animációs filmekről, amelyeket az elmúlt időszakokban láttam, s amelyek hatással voltak rám, mert ugyan a gyermekeknek készült, (ha tényleg így van), mégis felnőttként rengeteg tanulság, öröm, humor, életigenles, elv, kérdés és válasz van elrejtve bennük.
Az utóbbi idők számomra legemlékezetesebb animációs filmjei, amelyeket mindenkinek ajánlok megnézésre: Így neveld a sárkányodat 1-3, A kis herceg, Jetikölyök, Kémesítve, Jégvarázs 1-2, A hetedik törpe, A zöld urai.
A film az egy másik világ, tudom, de vajon véletlen-e, hogy, csak a mai nap, két egymástól 200 km-re levő ember,– egy szerkesztő, és egy festőnő is arról mesélt, egyikük szóban nekem, másikuk a közösségi oldalon festménye meséjében, – hogy milyen fantasztikus is a filmek hatása, ereje, fontossága az életünkben.
Így, hát, boldogan eresztem el mai papírsárkányomat, rajta a filmes szeretetemmel, és ezekkel a gondolatokkal.
(Az illusztráció: Woody Allen, mint Superman. Készült általam 2016-ban, amerikai megrendelésre. 70 cm magas papírmasé alapú élethű figura.)