Ez a szó jutott eszembe, miközben ébredés utáni egész picit kába állapotban pakoltam a mosogatógépet.
Meg a biológiai óra, amely mindenkiben működik, ha működteti, – ugyanúgy, mint a jobb agyféltekét, amely, mint a kiscsikó, szabadon szeret fickándozni, ha hagynak neki teret, de ezt később.
Szóval a biológiai óra, amely felülmúlja az igazit. Mert, ha beállítom 5 órára, mert éppen fontos, hogy időben felébredjek, mondjuk, vérvétel van, és nem akarok megint másfél órát sorban állni, akkor a biológiai óra, az ébresztés előtt két perccel, –pontosan két perccel! – előbb kilök az álom-csodaország határára, majd, kikapcsolja a mozit, és felébreszt.
Így működik az ihlet is, ahogy, a jobb agyfélteke, mint egy fiatal csikó, ahogy jellemeztem előzőleg, megérzi, hogy megint lehet, lehet száguldani, lehet friss levegőt szívni, ki lehet terjedni, el lehet mondani, ami történt, ami nem történt, de történet, ami belül zsizseg, ami megfog, ami nekem öröm, és másnak jókedvre derítő olvasmány lehet.
Sokszor meséltem már arról, hogy vakon írok. Ezt a tudományt még 18 éves korom után magam szórakoztatására szereztem, és sosem gondoltam, milyen hasznos lesz, majdan 50 év múlva is, meg egyáltalán, mióta a számítógép billentyűzete mindennapos társunk.
Azt olvastam, hogy a kézírás nagyon fontos, mert fejleszti az agyat, és nem engedi ellustulni, segít, hogy az agy betegségei ne támadhassanak, és az öregedés ellen is nagyon hatásos, hiszen nem szűkül be a tudat a chat nyomkodása közben.
Milyen érdekes, viszont, hogy a vakon írást is ebben a kategóriában említi. És, igen, hisz nézem a monitort, és az igazságot megvallva, az elején sosem tudom, mi jön ki a végére, csak dől ki belőlem a szó, a mondat, egy-két ismeretlen kifejezés, kikukkant, megmutatja magát, vagy az ismertek más köntösben új arcot mutatnak.
Ezért kezdtem a kreatív írók havi feladatainak is újra alkotója lenni,(„szép magyarsággal”), vagyis a havi egy-egy szót ízlelgetve, forgatva a számban, az agyamban, egyszer csak megindul egy történet, amelynek csak a tér és a jobb agyfélteke tudja, mi lesz a vége.
Ezért szeretem a rövid írásokat, a novellákat.
Azt mondják, az az eladhatatlan a piacon, pedig azokat lehet a legjobban megcsavarni, rövid idő alatt hosszú történeteket mesélni.
Tollszárat hegyezni, és alkotni, mert az alkotás jó, gyógyít, örömet ad, és felszabadít.