A Budapesti Kamaraszínház, Ericson stúdiójában, 2010. október 31-én volt a „Csavargók tízparancsolata” utolsó budapesti előadása. Ahogy az utcáról jött, úgy lépett közénk, egyik létből, a másikba, Hobo, alias Földes László.
Az előadást az első sorból, néha könnyezve a nevetéstől, néztem. Figyeltem ezt a nagyra nőtt, ősz fickót, őt, a mindig a jobbításért lázadót, a HOBÓT, aki magával ragadó mély hangján, hol bluesban, hol prózában vitt el magával egy olyan birodalomba, ahova csak a kiválasztottaknak lehet belépése. Mert sejtheted, hol a birodalom, nem juthatsz be nélküle, mert a kapu kulcsát ő őrzi. Őrzi és óvja, immár 42 éve.
- Folyton égsz, rezegsz, állandó kihívásokkal birkózol, ugyanakkor a szemedből az örök gyerek ragyog felénk.
- Nem vagyok önelemző típus, nem foglalkozom azzal, hogy milyen vagyok, csakis azzal, amit csinálok. Azt gondolom, hogy ezek azok a dolgok, – amelyek mögöttem, és még előttem vannak,- megvédenek, fenntartanak engem. A másik dolog, amelynek köszönhetem, hogy meg tudtam maradni lelkileg és fizikailag is egészségesnek, az a családom. Nehéz sorsú ember voltam sokáig. Úgy nézett ki, hogy az életem csak üldözésekkel, menekülésekkel és vereségekkel telik, és egyáltalán nem úgy működik, ahogy kellene. Hatvannyolcban kezdtem a pályámat, pár dologról kiderült, hogy nem vagyok tehetségtelen. 1978-ban megcsináltam a Hobo Blues Bandet, ami utat tört magának a rock and rollban. Tizenhét év óta szeretetben élek, van, igazi családom.
- A „Csavargók tízparancsolata” előadásának elején, épphogy behúztad a kellékként használt nagy utazóbőröndöt, egy idős hölgy fényképezni kezdett. Azt hittem az előadás része, amikor megszólaltál: „ez így nem lesz jó!” A hölgy nem értette, miért mondod, hogy ezt meg kellett volna beszélnie veled. S miközben a hölgy egyfolytában vitatkozott veled, még annyit tettél hozzá: „meg lehet engem keresni, nem vagyok megközelíthetetlen.” Megközelíthetetlennek kellene lenned?
- Nem, nem, csak egyszerűen kihalóban van a tisztelet. Az, hogy valaki engedélykérés nélkül belefényképezzen egy előadásba, egyszerűen megalázó, és elkeserítő. Nem elég, hogy az ember, amikor játszik, mindent belead, és utána is mindenféleképpen ki szeretné szolgálni a közönség igényét, beszélget, aláírásokat ad az előadás után.
- Vannak, akik képesek az első sorból – engedélykérés nélkül – versmondás közben vakuval fényképezni, mert nem tisztelik sem azt, aki ott játszik a színpadon, sem a költőt, akinek sorai elhangzanak, és nem tisztelik a többi embert, aki az élményért ment oda.
- Ennek a számomra elfogadhatatlan viselkedésnek a visszautasítása sok konfliktust eredményezett. Ezt nem vagyok hajlandó elviselni, tudom, sokan utálnak ezért. Azt is tudom, hogy vannak olyanok, akik művészileg, emberileg, és üzletileg is, tehát mindenhogy bármit, tényleg „bármit” megtesznek azért, hogy legyen közönségük.
- Engem az érdekel, amit csinálok, és nem veszek célba senkit, de nehezen tűröm a bunkókat.
- Kellett-e „lövészárok” valaha a közönség és közted?
- Hatalmas morális és művészi értékvesztés folyik. Ám azok, akik érdeklődnek a dolgok iránt, amelyeket bemutatok, megérdemlik, hogy megvédjem őket és azt, amit csinálok. Hogy az előadásokon olyan legyen a légkör, amely mindenki számára megfelelő. Persze a minimális viselkedési szabályok közzététele és betartatása nem az én dolgom lenne. Sajnos, az elvárások is alacsonyak, a rendezők gyakran csak azzal foglalkoznak, hogy hány fizető néző van. Sok helyen a nézőtéren szinte mindent lehet csinálni. Ezzel elűznek igényesebb embereket egy előadásról, ahol páran részegen randalíroznak. Nem merik kidobni őket, mert legközelebb nem jönnek el. Kevesebb lesz a fizető néző, kevesebb ital fogy. Veszteséges lesz a műsor. Így nagyon nehézzé teszik azt, hogy igaz művészeti előadások legyenek láthatóak, ahol a közönség és az előadó közötti szoros kapcsolat létrejöhet.
- A Hobo Blues Band, HBB jövőre a születésnapod előtti napon tartja búcsúkoncertjét, te február 13-án leszel 66 éves, a HBB A sajtótájékoztatón elmondtad, hogy ez nem feloszlás, hanem búcsú, mivel másfelé veszed, vetted az utad. Deresedő pályatársaidra tekintve, milyen gondolataid, érzéseid vannak?
- Azt, hogy be kell fejeznem! Évek óta törtem már a fejem, azon, hogy hogyan lehetne szépen lezárni ezt a 33 évet, amely a HBB élettörténetét jelenti. Nem akarok fenntartani egy fantomzenekart, amelyik nem játszik, mert nem érnek rá a tagok.
- Ezért 64 évesen alakítottam egy másik zenekart, (a Hobo és bandáját) velük vannak terveim. Nem érdekel, hogy nosztalgia koncerteket tartsak, a harminc éve írt számaimmal, kizárólag azért, hogy pénzt keressek. Természetesen életemnek ezt a szakaszát örömmel elraktározom szép történeteim közé, de most továbblépek, ahogy mindig is tettem.
- Több interjúban megemlíted, hogy vannak barátaid, akikkel hat éves korod óta tartjátok a kapcsolatot. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek c. regényében éreztem meg, hogy mi a FÉRFIBARÁTSÁG. Neked mi a férfibarátság?
- Ez húszoldalas kérdés. Mégis röviden, a férfibarátság alapja a megbocsátás és a hűség. El kell fogadnunk a másikat, akit szeretünk olyannak, amilyen, ne akarjuk megváltoztatni, ne akarjuk, hogy alkalmazkodjon hozzánk, hogy átvegye emberi, vagy kulturális szokásainkat. Tiszteljük őt a hibáival és a tévedéseivel együtt.
- A „Circus Hungaricus”előadásban láthatólag boldogan röppensz, néha tombolsz, majd megállapodsz, énekelsz, szavalsz, ugrálsz, bohóc vagy a javából. A nézőtéren a „Hoboisták”magukban mondják a szövegeidet. Tudod, mekkora a rajongótáborod?
- Nem tudom, mekkora a rajongók tábora, csak azzal foglalkozom, amit épp a csinálok. Nem tudom,, hogy kik szeretik, és hányan vannak. Tudom, hogy sokan, hiszen ők tartanak el. Miattuk maradtam szabad.
- Nekem néha inkább udvari bolond vagy, aki kimondhatja sértetlenül az igazságot
- Az udvari bolond nagyurat szolgál, a bohóc szabad. Úgy gondolom, hogy inkább bohóc vagyok. Az udvari bolond kifejezést akkor vettem elő, mikor még Deák Bill Gyulával játszottam, és ő úgy gondolta, ő a király. A közönség ma is így hívja őt és tény, hogy a magyar bluesnak ő a királya. De csak bohóc voltam, pár éve meg hobóc.
- A vízöntő jegy, amelyben születtél, az állandó változást, és szabadságot igénylő, alkotó, mindig újat kitervelő, megvalósító, kreatív emberek csillagjegye. Hogyan jutnak eszedbe az új dolgok?
- Ezekben nincs rendszer. Soha nem úgy történik, hogy megtervezem, most leülök, és szöveget írok. Amit érzek, azt írom le és akkor, ha jön.
- Mivel zenélek, verseket mondok, színházban is játszom, könyveket, forgatókönyvet, színdarabot is írok, ezek a tevékenységek az agyamban nem ugyanazt a féltekét veszik igénybe. (Bár meg kell mondanom a koncert a legnagyobb gyönyörűség!)
- A sikerélmény, egy- egy jó előadás boldogságot ad, neked is?
- Van egy olyan szlogenem, hogy úton lenni a boldogság, megérkezni a halál. Ennél többet nem tudok mondani, úton vagyok mindig.
- Sok mindent kellett megtartanod, hogy sok mindent elengedhess. Az örök változásban benne van a stabilitás, egy olyan ember lénye, aki 42 éve másfelé indult, mint amely utat szántak neki. Sosem volt benned kétkedés, hogy esetleg egy másik irányba kellene menned?
- Egy csomó mellékutcát végigjártam, sosem voltam benne biztos, hogy ez a jó út. Bár egy idő után azok a dolgok, amelyeket írtam, énekeltem, játszottam, elkezdték egymást erősíteni. Ennek ellenére mindmáig nagy hiányérzetem van.
- Csavargónak mondod magad, bár rengeteg ember szeretete kísér, hosszú évek óta. Te ebből a szeretetből építettél további „várakat”. Hazatérni viszont, csak tizenhét éve érsz haza igazán, egy-egy utad után. Milyen elengedéseid voltak, amelyeket a színpad segített feldolgozni?
- Tragédiák és halálesetek, rabságban töltött évek ezek voltak, amelyeket a harmincas éveimben a zene segített feldolgozni, vagy elviselni. Később találtam magamnak társat, aki segített ebben. Óriási támasz volt a közönség, hiszen őket, szerették, vagy eltűrték a dalokat, amelyeket a múltam, vagy az akkori jelenem szült. Ehhez még jött a többi dolog, amit a zene mellett csináltam. Így lassan meggyógyultam. 1981-ben megkérdeztem egy orvostól, aki gyerekkorom óta ismer, hogy vajon miért nem vagyok rákos? Azt felelte: Mert ki tudod magadból üvölteni. Ezt a kifejezést használta, de ha visszanézek, ma be kell látnom, hogy régóta nemcsak üvöltök, hanem mosolygok, sőt meg nevetek is. És jobban vagyok, mint valaha, ami nagyon furcsa, hiszen 65 éves múltam. Talán hihetetlen, de most élem a legjobb éveimet!
- Rengeteg terved, ötleted van, ha a nap 52 órás lenne, neked akkor sem lenne elég. Hallottam, hogy a Marina Vlady, Viszoszkij szerelemről darabot szeretnél írni. Belefoglalod a női figurákba a nőket, akik az életedben szerepet játszottak?
- Nem gondolkoztam el ennyire a dologról, még nem. Egy bizonyos beregszászi-debreceni színésznőnek írom a női figurát. Kétszereplős darab lenne, helyszíne egy szovjet telefonközpont a 60-as évek legvégén.. A Művésznő lenne Marina Vlady és a telefonközpontos nő, egyszemélyben. Az biztos viszont, hogy ezt legalább másfél évig még nem fogom megírni.
- Vidnyánszky Attila évek óta rendezi fellépéseidet. Olyan ő, mintha a férfi lelki társad lenne. Hogyan találtatok egymásra?
- Ő Beregszászban a semmiből létrehozta az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat. Oroszországban és Ukrajnában tanult film- és színházrendezést. Régóta járt Magyarországra vendégként. Abban a színházban találkoztunk, ahol 2000-ben játszottam. 2002-ben a Vadászat az első színpadi megvalósítását neki köszönhetem, így kezdődött a barátságunk. Elkezdtem Beregszászra járni, fellépni. Ettől kezdve minden színházi munkámat ő rendezte. A Viszockij, Faludy, Villon estjeimet és az utolsó József Attila estet is. Két változatban megcsinálta a Circus Hungaricust, a Csavargók tízparancsolatát s az első többszereplős darabomat, a Csattanuga Csucsut. Tudja, hogy mennyire vagyok rendezhetetlen, hogy nincsenek színészi képességeim. Jól ismer és tudja, én az vagyok, „ami”, és csakis olyan dolgokat játszom, amihez közöm van. A színházi részt, azt a kevés díszletet, vagy a jelmezt, vagy a világítást, úgy rendezi körém, hogy engem ne zavarjon. Az, hogy egy előadásnak sikere van, az nem azt jelenti, hogy én vagyok jó, egyáltalán nem. Amit produkálok, az nem színészet. Az egyetlen színházi szerep, amely foglalkoztatott sokáig, amelyet szívesen eljátszanék, az Svejk, de ezzel a habitussal, meg ahogy kinézek, sajnos, ezt nem érhetem el. Vidnyászkyval barátok vagyunk, támaszkodhatok rá, nagyon sokat segített abban, hogy föl tudjam vállalni azt, ami kívülről vagyok, ugyanakkor megtaláljam magam a térben, hogy olyan dolgok közt mozogjak, olyan zenékkel, olyan szituációkkal, amelyek nem idegenek nekem.
- Az emberek magányosak, szeretetre, szerelemre vágynak. Megtalálni, és aztán megőrizni a szerelmet, a szeretetet, nehéz, és egyre inkább nem találjuk a módját. Mesélj egy kicsit arról, hogy hogyan találkoztál a feleségeddel!
- A mi találkozásunk eleve elrendeltetés volt. Első látásra, egy életre szóló szerelem. Még akkor is, ha bennem nem volt elég erő és önbizalom ehhez, akkor. Sok évig nem éltünk együtt, mert amikor találkoztunk ő tizenhat éves volt, én harminchat, és azt gondoltam, nem teszem tönkre egy húsz évvel fiatalabb lány életét. És nem is hittem el akkor, hogy ez nekem megadatott, csak gyönyörködtem benne. Ma is egyfolytában gyönyörködöm.
- Azt mondják, hogy a rossz lányokból lesznek a legjobb anyák. A rosszfiúkból lesznek a legjobb apák?
- Nem tudom. Nem is értem, hogy lehet az, hogy valaki nem tudja szeretni a saját gyerekét. Neveltem egy fiút és egy lányt, akik nem voltak a saját gyermekeim, de úgy szerettem őket, mintha azok lettek volna, nem volt semmiféle különbség. Magától értetődőnek tartom, hogy a férfiember legyen apa, és a nő legyen anya. Ha ez kimarad az életükből, nagyon sokat vesztenek, és nem tudják meg soha, hogy mit. Sokáig nem volt saját véremből gyerekem. Angéla nagy ajándék az élettől, és az is, hogy Márti a gyermekem anyja.
- Mártival, a feleségeddel újra egymásra találásotok előtt állandóan úgy voltál úton, hogy nem volt igazán hova megérkezned. Most már van otthonod, van, hova hazatérned, s ez újabb energiákat integrál. Pilisi házatokban a közös gondolatok, érzések, a szeretet feloldja a világ negatívumait, energiát ad. Az alkotáshoz, a tervekhez ez a meleg családi légkör hozzásegít?
- Persze, persze, az ember, ha feszültségben él otthon, akkor nyilván olyan dolgokat ír, amelyek ezt fejezik ki. Volt több ilyen lemezem, az egyik például a „Férfibánat”, amely az akkori magánéletem vetülete volt, anélkül, hogy ezt észrevettem volna. Utólag visszanézve látom, hogy mi miért volt. Nem a konkrét történetek, a helyzetek, az egész érzelemvilág és szituációk jelentek meg azokban a szövegekben, amelyek akkor voltak. Inkább arról az igyekvésről szólnak, amikor és ahogyan az ember megpróbál megtartani egy kapcsolatot, amely nem működik. Pedig inkább be kellett volna látni, hogy nincs értelme.
- Ez a Férfibánat, létező, megjelent lemez?
- 1992-ben, igen.
- Azért régebben nem kiegyensúlyozott háttérrel is voltak sikereid, és haladtál azon az úton, amelyet magadnak megszabtál. Mégis mennyire érzi egy olyan ember, mint te, hogy mindenképpen kell lennie egy olyan biztos háttérnek, (amely most megvan), mindahhoz, hogy mindez teljessé váljon?
- Ezt nem érzi az ember. Megy egy úton, és végzi azokat a feladatokat, ami elrendeltetett. Van, ami leköti, és amivel elfoglalja magát. Nem ér rá, minden apró részletet folyamatosan elemezni. Család, munka, zenekar, alkotás, utazás, a zenekar belső természetrajza, a zenekar helyzete a szakmában, újítások, továbblépések, fejlődés, stb. Nem lehet ennyi mindennel foglalkozni. Úton vagyunk, nem utat keresünk.
- Otthonodban megcsendesül a Hobo-lét, négy ember meleg családi derűben.
A boldogság, melyet folyamatosan keresünk, ti megtaláltátok. Magatok vagytok a „jó meleg szoba”, kívül is, belül is, összhangban vagytok a világgal és saját magatokkal, ettől tudtok mindig adni, és továbblépni, ettől sugároztok, ettől jó a közeletekben lenni. Lenne a Csavargónak most már egy tizenegyedik parancsolata?
„Úgy gondoltam dinasztiám első és utolsó tagja vagyok
az alapító és a bevégző
nem származom sehonnan
magam léptem ki a krétakörből
Micsoda szégyen mondták a hátam mögött
azt hittem utánam nem jön senki
de a Sors másképp akarta
maholnap ideér valaki akire rábízhatom titkaimat
aki szavak nélkül ért és érez
akinek nem kell magyaráznom semmit
Most legfontosabb a magány
egyedül várok rád a parton
lesem mikor jössz át a vízen
halálon
szerelmen
születésen”
(Csavargók tízparancsolata. Légy szerelmes az életbe)
Hobo, a HBB búcsúkoncertről tartott, 2010. november 11-i sajtótájékoztatón minden egyes interjú után odalépett egy sugárzóan szép, mosolygó hölgyhöz, egy pillanatra megérintették egymást, majd odébb lépett és folytatta a ráváró újságírókkal a beszélgetéseket. Márti volt ez a hölgy, a felesége, az igazi nagy Ő, a lelki társ. Eigner Márta Borbála homeopatikus gyógyító. Amíg Hobó másokkal beszélgetett, odaültem mellé, és elmondtam, mennyire tetszik, hogy látható, az a végtelen szeretetet, megértés, és megbecsülés, amelyet egymás iránt éreznek. Elmeséltem a Csavargók előadásán lezajlott jelenetet, amelyre Márti a következőt mondta:
– Hobo egy igazi lovag! Illemtudó mindenkivel. Minden szituációt tiszteletben tart, ha elmegyünk valahova, mindig lesegíti a kabátom, előremegy, ha előre kell menni, előre enged, ha az illem így kívánja. Ha vásárolni megyek, mindig azt kéri, csörögjek rá, ha közel vagyok, hogy elém, jöhessen a csomagokért.
- Hobo hangja mély, olyan, amely hallatán azt gondolhatnánk, hogy itallal, vagy cigivel mélyítette el, mint sok pályatársa.
- Hobo sosem dohányzott, és bár nem zavarja, ha mások rágyújtanak, ő nem él vele. Nem is iszik. Kedvenc itala a tej, amelyet már nem nagyon ihat a tejcukor miatt. De karácsonykor mindig kap egy nagy pohár tejet, amikor elkészül a mákos beigli.
- Milyen nálatok a karácsony?
- Egy időben készítettem kerámiákat, de amikor otthon voltam Angélával GYES-en, akkor már a kreativitásomat a kertépítésben és a lakás szépítésében éltem ki. Mióta nagyobbak a lányok, minden karácsony előtt, az első adventi gyertya meggyújtása után elkezdjük díszíteni a házat, saját készítésű díszekkel. Mindig egy-egy részt varázsolunk át, és karácsonyra, minden gyönyörű, csak a fa helyét hagyjuk üresen.
- Hogyan jön az angyal?
- Ma már együtt díszítjük a fát a lányokkal, de amikor még Angéla kicsi volt, és látta a piacon, a díszeket, a fákat, azt, hogy már októberben megjelennek az ünnepre megvásárolható termékek, megbeszéltük vele, hogy mi segítünk az angyaloknak. Van egy ládika, amelyben gyűjtögettük a meglepetéseket, mondtuk, azt viszik el az angyalok. Mikor már tudta, hogy mi az igazság, akkor is kérte, hogy játsszuk el, hogy az angyalokra bízzuk a karácsonyi meglepetéseket. A fa díszítésében Hobo élen jár.
- Említetted a mákos beiglit;
- Hobo nagyon szereti, nem szeletben, méterben mérjük. Kiül a konyhába, élvezi a finom illatokat, s amikor elkészül a beigli, akkor vágok neki egy darabot, amelyet a tejjel együtt elfogyaszt, harapja, úgy szereti. Ez is egy közös karácsonyi „játékunk”.
- Több interjúban nyilatkozta Hobo, hogy most már van otthona.
- Igen, ezt mindketten így hisszük, és valljuk, nekünk nem lakásunk, nekünk otthonunk van. A Pilisi ház, az egy otthon. Ott olyan energiák mozognak, a szeretet, az együttlét, a család és Pilis energiái. Mi négyen, mindig együtt rezgünk. Hobonak kialakítottunk egy kis házikót a kert végében. Sokszor odajárnak az őzek, ott a kis kuckójában alkot. Nagyon szeretnek nálunk lenni a barátaink is.
- Te is sokféle tevékenységet folytatsz, gyógyítasz, tanítasz, tanulsz.
- Mindketten éljük a saját életünket, de minden alkalommal megosztjuk egymással örömeinket, Hobo mindig örül, ha a tanítványaimmal, betegeimmel sikereim vannak, és én is mindig drukkolok neki és meghallgatom örömmel, nyitottak vagyunk egymásra. Mi négyen tényleg egy CSALÁD vagyunk!
- Olvastam, hogy sokkal régebbről ismeritek egymást.
- A mi történetünk harminc éve kezdődött. Mikor megismerkedtünk én tizenhat éves voltam, ő harminchat. Úgy éreztük, nagy a korkülönbség. Elváltak útjaink, mindketten találtunk magunknak másik párt. Amikor aztán mindkettőnk házassága tönkrement, Hobo megkeresett. Nem tudtam, mennyire gondolja komolyan, ezért három hónapot adtam neki, gondoltam, hogy, ha három hónap múlva is azt akarja, hogy mi ketten együtt éljünk, akkor elfogadom. Hát akarta.
- Hobo több helyen említi, hogy olyan neki Vidnyászky Attila, mintha férfi lelki társa, énje lenne.
- Képzeld el, hogy Attiláéknak hat gyerekük van. Felesége Klári nekem olyan, mint Hobónak Attila. Sajnos nem tudunk annyit találkozni, mint szeretnénk, mert a hat gyerekből négy még nagyon kicsi, de nagyon szeretjük egymást, s mindig jó, ha valamilyen okból együtt lehetünk, örülhetünk egymásnak.
Hobo, a csavargó, aki útjai során mindig megtalálta közönségét, mostanra megtalálta párját, otthonát, ahova egy-egy útja végén mindig hazaér, hogy legyen honnan újra elindulni az új utakra. Tisztán látja a céljait, energiái egy vulkán erejéhez hasonlatosak. Tervez, ír, játszik énekel, szeret, sugárzik belőle az EMBER. Hosszú utat járt be idáig, de most már vele van a „szellem és a szerelem”.
Budapest, 2010. október 31- december 1. Rónai Katalin