okszor gondolkodom azon, hogy a jelek mire mutatnak.
Amikor egy görcsös fájdalom megakadályozza a számomra legkedvesebb tevékenységet, a táncot, akkor, vajon, mire mutat a testem, milyen jelet kellene érzékelnem?
Tavaly nyáron két táborban is végigkísért ez a görcsös fájdalom, de végig ott voltam vele, igaz, az igazi nyugalom a fájdalomcsillapító-görcsoldó kombó eredményeképpen érkezett el.
Mert egyik formám a, amikor úgy mozgok, mint egy negyven éves, másik, amikor káromkodva veszekedve ezzel a bizonyossal keresem a megoldásokat.
A történet régre nyúlik vissza. Akkortájt folyamatos társbéli, feleségbéli megaláztatások eredményeképpen így védekezett a testem. Azóta váratlan érkezik, és váratlan múlik, de közben iszonyú kínokat okoz.
Emlékszem, anyukám is szenvedett ettől, de ő mozgásában lényegesen korlátozottabb volt, mint én, és kevesebbet is mozgott.
A testem jelez, a testem figyel, a testem figyelmeztet, és megérez. Ráérez dolgokra, előjelez, vigyáz rám. Mégis, ez a jelenség nyomon kísérhetetlen.
Tegnap nem tudtam elindulni táncolni. Helyette, ismerve már kicsit az akut megoldást egy akupresszúrás matracon hátamat egyengetve, a görcsös gócot kioldva bugyuta filmeket néztem, mely figyelmemet elvonta.
S, bár a daganattal folytatott folyamatomban minden káromlást, hibáztatást önsorsrontást képes voltam elkerülni, és igyekeztem, hogy másoktól se érjen, – bár sajna, ezt nem nagyon tudtam elkerülni időként, ezért a a könyvem alcíme, a „Még jól is jártál”, –egy folyamatos görcsös fájdalom esetén nem vagyok ilyen erős.
Mindenesetre, még inkább belemélyedek testem üzeneteibe, és megpróbálok megfejtést találni, hiszen, amikor Fekete Erika két hete a táncon azt a kérdést tetette fel önmagunknak tánc közben, hogy miből kérünk többet, azonnal a „TÁNC” szó érkezett számomra.
Illusztráció: Tánc c. feszített selyemképem, mely eladó. Érdeklődni nálam.