Akik olvasnak engem, tudják, gyermekeim születésnapja mindig merengésre késztet.
Orsikám, nagyobbik leánykám ma 42 éves. 
Sok gondolat érkezett a születésével kapcsolatban hajnalban, de legerősebben a környezet képei érkeztek, ami azért sem véletlen, mert Orsinak, több kapcsolódása van az éppen aktuális lakásomhoz.
Jelen lakásom ma 23 éves. 
De szép sorjában. Egy egyerű, volt könyvtárszoba fele volt lakásunk, olajkályhával, két rozoga székkel, egy földön tárolt óriás matraccal, és irodából leselejtezett szekrényekkel 1977-78-ban, házasságunk első évében.
Mellékhelyiségbe, és főzni a szomszéd lakásba jártam át, anyósék lakásába, mert ugyan a lakáshoz eredetileg tartozott egy nyári konyha, egy lelakott fürdőszoba, és a szomszéddal közös WC, – ez még a társbérlő időszakból datálódott, amit a lakással együtt „örököltünk”, – de a szomszédok ellenünk irányuló megnyilvánulásai, meg a kényelmetlenség miatt, – a konyha 10 méterre volt a szobától, ki kellett menni az udvarra, hogy odajussak, – átengedtük a szomszédnak, majd pár hónappal Orsikám születése előtt megkezdődött az átalakítás.
Az egyterű 40 négyzetméterből, nagyszoba, gyerekszoba, konyha, előszoba készült először, továbbiakban, még másfél évig a WC, és a fürdő a szomszédban.
Már nagy volt a pocakom 5 hónaposan is. A tanítás utolsó napjaiban már szülési szabadságon voltam. Anyósomék lakásában aludtunk, én a férjem régi ágyán, körbevéve dobozokkal, ők hárman a nagyszobában, férjem a földön, anyósomék ágya előtt matracon.
Augusztus 16-ára prognosztizálta a szülést az orvos. Akkor még nem volt kész a lakásunk. Augusztus 18-án nekiálltunk anyósommal takarítani, estére rend, tisztaság, és egy új lakás állt üresen, várakozón.
Éjszaka kánikulát hűvös eső váltotta fel, két óra körül megindultak a fájások, ébresztve engem az ismeretlen érzéssel, hogy menni kell.
Dobozok közül kikászálódva ébresztgettem a férjemet, azzal, hogy indulnunk kell. Minden össze volt készítve, a táska készen állt.
A taxit apósom hívta, mert a férjem nehezen ébredt. A János Kórházba érve, becsöngettünk a szülőszobára, ahol az ügyeletes nővér átvett, az ajtó bezáródott, a férjem hazaindult, hogy kialudja magát, én, pedig a várakozás izgalmában, a fájásokat figyeltem, hol sétálva, hol egy ágyra lefeküdve, hallgatva a szülésznő, és az épp aktuális orvos, függönnyel elválasztott ágyak felől érkező hol simogatóan bátorító, hol korholó szavait.
Majdnem dél volt, amikor az orvosom beérkezett, megnézett, majd elment kávézni, hogy aztán 12 óra pár perckor világra segítse elsőszülött, csodálatosan gyönyörű kislányomat, Orsolyát.
Öt nap múlva mikor hazatértünk a kórházból, már egy berendezett, általam megálmodott gyerekszobával rendelkező lakás várt bennünket. (Másfél év múlva, pedig Zsuzsi lányom születése előtt sikerült a lakáshoz saját mellékhelyiségeket építeni.)
1998-ban Orsi 19. születésnapján költöztünk ebbe a lakásba, ahol azóta lakom.
Isten éltessen sokáig drága kislányom! Legyen létezésed, életed számodra, családod, és mindünk számára előrevivő és fénnyel világító!