Szomorkás az idő. Igen. Mire jó ez? Punnyadni, és elterülni a jó meleg ágyban, élvezni a létet, a pihenést, az életet. Ez az egyik lehetőség.
Másik, hogy mégis elindulni, menni, s, ahogy én is teszem, elindulni a hegyre, mert bár nagyon jó volt az ágyban lehunyt szemmel meditálni, gondolatok özönével harcolni, elhessenteni a kétségeket, és a kételyeket, – mert akármilyen furcsa, (vagy nem is az) nekem is vannak, és sűrűn kopogtatnak, – és találni egy célt. Egy olyan célt, amelynél nem lehet apelláta, mert menni kell, másképp nem teljesül.
Ilyenkor nem elég, ha az a cél nagyon közeli, és ismert már, vagy már elcsépelt, ilyenkor csak a kihívás az igazi cél, mert a reggeli lelkesedés, a reggeli energia szépen lecseng, és lassú tűzön ég el a semmittevés oltárán.
Úgyhogy, megyek, és öltözöm. Mert az energiáimat én irányítom, és ismerem egy kissé nagyságos önmagam.
Mindenkinek célokkal és csodás érzésekkel, érzelmekkel, szeretettel teli vasárnapot kívánok, akkor is, ha mindenből eleged van, akkor is, ha reményteli érzések töltenek el, akkor is, ha félsz, akkor is, ha rád szakad az egész héten el nem végzett házimunka, plusz a gyerekek házifeladata, a gyerekek csintalanságai, a vágy a nyugalomra, békességre, és azt érzed, nem tudod megteremteni mindezt, mert hidd el, megteremthető.
Minden állapotnál van jobb, és minden állapotnál van rosszabb. Minden étel lehet jobb, és lehet rosszabb, s az is lehet, hogy ugyanaz az étel, attól lesz keserű, hogy a szánk is keserű.
Legyen hát édes a lét, és édes az étel, és ki fog sütni a nap, mert így szeretnénk!