by É.Tóth Juditmájus 11, 20200 Comments
Az írói pályán elindulni és érvényesülni egyáltalán nem könnyű. Ma már nem elég egy jó mű, ha a megfelelő marketing hiányában nem tud eljutni az olvasókhoz. Bemutatkozó interjúsorozatomban olyan alkotókat mutatok be, akiket ugyan még nem ismerünk, mégis érdemesek a nagyobb figyelemre. Elsőként Rónai Katalint kérdeztem.
Mondj röviden pár szót magadról!
Rónai Katalinnak hívnak. 68 éves vagyok, erőm és kreativitásom teljében, boldog nőként élem az életemet. Vízöntő jelűként megélem azt, hogy hol a humán, hol a reál érdeklődésem kerül előtérbe, amelyek mindig is megvoltak egymás mellett szeretetben. Hiszen az elektroműszerész szakközépiskolában, ahova saját választásból mentem, szavalóversenyekre jártam, és folyamatosan faliújság cikkeket írtam. Míg a pár évvel későbbi pályamódosítás eredményeképpen megpályázott népművelés-könyvtár nappali tagozatos főiskola kollégiumában fényorgonát szereltem a szobánkban. Azt gondolom, ha mélyebben megismersz, nem csodálkozol, hogy végül a kulturális nevelőtanári állást, (manapság szabadidő felelősnek hívják), a GYES után technika tanárságra „cseréltem”, ahol a diákokkal közös alkotás mellett a történelem, és az irodalom is szóba kerülhetett, miközben a munkadarab készült, vagy azzal kapcsolatban. 9 éve nyugdíjas vagyok, és sokféle dologgal foglalkozom, tanulok, tanítok, írok, alkotok, négy unokámnak igyekszem átadni azokat a szépségeket, amelyek engem is boldoggá tesznek. Meséket írok, hozzá magam készítem a bábokat, és így mesélek.
Van olyan téma vagy műfaj, amit különösen kedvelsz?
A novella a kedvenc kifejezési formám. Egy történet, amely kikívánkozik belőlem, akár azért, mert megtörtént, vagy, mert valamiről eszembe jutott, vagy csak előjön valahonnan, megtestesül, és mikor megszületik, magam is csodálkozva nézem, hogy ez most honnan érkezett. A legcsodálatosabb, amikor a saját írásom megszületése, és végigolvasása közben ráz a hideg, mintha más történetét olvasnám. Ezen kívül a speciális meséket is szeretem, amelyek szintén így születnek.
Hogyan szeretted meg az irodalmat? Mikor írtad az első műved?
Rengeteget olvastam. Otthon nem volt könyv, de közelünkben volt az 1. sz. Szabó Ervin Gyermekkönytár, amelynek heti látogatója voltam. A tankönyvembe rejtve mindig egy-egy könyv lapult és tanulás helyett – hiszen arra nem volt szükségem, az iskolában, mint szivacs beszippantottam a tudnivalókat,– olvastam, olvastam, és olvastam. Karl May, Jókai Mór, Jack London, és még sokak könyveit gyorsan elolvastam. Verseket is szerettem, sokszor mondtam verset, van jó pár vers, amelyet 50 éve tanultam, és még ma is tudom minden sorát. Az első „regényem” édesapám története volt – 12 éves koromban, – témája pedig hogyan keveredett haza a II. világháború mocskából, „frissen amputált” lábbal, pár kóróból összetákolt mankó segítségével, Ausztriától egész Budapestig. Azt hiszem „Már késő” volt a címe, hogy miért ez, azt nem tudom.
Honnan inspirálódsz? Kik a kedvenc íróid, költőid?
Az inspiráció változó. Lehet, egy intuíció, egy szó, egy pályázat, szerelem, veszteség, sokk, egy daganat a mellben, egy tanfolyam, egy kapcsolódás, egy kép, bármi, amikor kikívánkozik a szó, mert bentről kopogtat a lélek, hogy ennek most ki kell jönnie. Kedvenc íróim nem nagyon vannak, kedvenc regényeim vannak inkább, de talán fiatal főiskolás koromban megkedvelt írók közük még most is fontosak nekem: Bulgakov, Szilvia Platt, Rejtő Jenő, Szerb Antal, R. Merle, Buzatti, Marquez, Styron, Wass Albert egy-két könyve kapcsán, és vannak még persze, Karinthy Frigyes, Szerb Antal, Tóth Krisztina, Szabó Magda, Galgóczi Erzsébet, stb. Költők: József Attila, Radnóti Miklós, Burns, Shakespeare szonettek, Heltai Jenő vicces versei, vagy akár a Néma levente…
Mi volt a legnagyobb akadály, amellyel íróként valaha szembe kellett nézned? Mennyire volt nehéz elindulnod az írói pályán?
A legnagyobb akadály az, hogy szinte lehetetlen eljutni az olvasókhoz, ha nincs olyan táborod, amelyet marketing „csinált”, vagy nem vagy bent a „bugyorban”. Hiába voltam 22 évig másodállásos, – tanítás mellett, egyszemélyes – könyvkereskedő, a könyvkiadókhoz bekopogtatva csak nemleges válaszokat kaptam, az első meseregényemmel, amelyet az első jobb agyféltekés tanfolyam után, egy álom kapcsán írtam. A novelláim is úgy jelennek meg, hogy kevesen olvassák, ahhoz, pedig, hogy megjelenhessen a jelenleg írott könyvem, (a melldaganatomról, és a gyógyulásról szól, amely 2018-2019-ben történt), több száz ezer forinttal tudnám csak a könyvkiadást elindítani. Ennél sokkal fájóbb, és meg is történt, amikor hónapokig hitegetett egy kiadó, 2017-ben, még a meseregényem kapcsán, majd konkrétan közölte, hogy, amit írtam, semmit sem ér. Az persze, hogy ezt ő gondolja így, meg az ő kiadója, a sokkon nem sokat változtatott, amely akkor ért.
Mi az írói hitvallásod? Mi az az üzenet, amit a műveid segítségével közvetíteni szeretnél?
Az írói hitvallásom: az őszinteség, a tiszta kommunikáción alapuló írások, és az, hogy olyan dolgokról „lebbentsem fel a fátylat” írásaim kapcsán, amely esetleg másoknak is segíthet életük napjaiban. Tudom, sokaknak adtam már élményt, reményt, és szépséget. Mindaz, ami velük történik nap,- mint nap, illúzió. Az, hogy ez az illúzió jó érzéssel tölt-e el, vagy félelemmel, nem mindegy, mert, aki olvas engem, lehet, hogy pont az én írásom segítségével jön ki a depressziójából, és ennél szebb dolgot el sem tudok képzelni.
Mit gondolsz, van olyan tanács, amit kezdőként érdemes megfogadni? Ha igen, mi az?
Mire kell figyelni kezdőként? A belső hangra. Azt gondolom, hogy, ha a belső hangunk azt mondja, amit írtunk, amit közöltünk, az fontos, és jó, szépsége, és üzenete van, akkor már léptünk előre. A trollokat, pedig kerüljük, vagy vértezzük fel magunkat önismerettel, önszeretettel ellenük.
Mik a jövőbeli terveid?
Szeretném befejezni a regényemet, szeretnék még több mesét írni, és szeretném, ha a sok szép novellám egy megjelenő kötetben látni, amelynek borítóján ott van a nevem.